A kényelem is fontos - Digitális átállás
A Digitális átállás - mint ahogy azt halljuk a rádiókban, televíziókban - számos kényelmi funkcióval is ellátott. A digitális korszakban már olyan lehetőségek is elérhetőek, amiket az analóg időszakban el sem tudtunk képzelni. Eddig egy videómagnó, VHS kazetták tömkelege kellett, ahhoz, hogy fel tudjuk venni kedvenc adásunkat. Ma ez már természetesen nem így van, most már elég csak megnyomni a szokásos piros gombot, ráadásul még más csatornára is átkapcsolhatunk, miközben az általunk kiválasztotton forog a felvétel. Mostantól már nincs olyan, hogy lemaradok valamiről, szintén csak egy gombnyomás és visszatekerhetem az adást, vagy akár meg is állíthatom. Már nem kell előfizetni a műsorújságokra, hiszen minden "set top box", vagyis jelátalakító dobozka tartalmazza a digitális műsorújság funkciót, tehát nem kell lapozgatni az újságban, elég csak a távirányítót nyomkodni és élvezni a Digitális korszak számos járulékos előnyét. Az egyik legolcsóbb dekóder.
Persze azért ennek is ára van. Hát igen... Ez mindig nagy probléma szokott lenni. Sokan soknak tartják azt az összeget, amit ki kell fizteniük a digitális átállás során, még annak is, aki ingyen szeretne tévézni. Az ingyen tévézés esetén elég csak egy jelátalakító dobozkát beszerezni, ami a digitális jeleket képpé és hanggá alakítja át, vagy szükség esetén egy új antennát. Egy másik cikkben megjelent egy pár videó a digitális átállás legfőbb tudnivalóiról. Azt viszont nem emelték ki, hogy mi van akkor ha én nem ingyenesen szeretnék nézni 7 csatornát, hanem jóval többre szeretnék előfizetni. Természetesen számos előfizetési lehetőség közül választhatunk. Lehet ez műholdas, úgynevezett IPTV, Kábel és földfelszíni vétel is. Talán a műholdas funkció ezek közül a legismertebb. Itt nem földfelszínről kapja a set top box a jeleket, hanem egyenesen a világűrből, egy műholdon keresztül. Ide nem elég egy egyszerű boltban vásárolt set top box, hanem azt a szolgáltatótól fogja megkapni, egy előfizetői kártyával együtt. Műholdas csomag esetén nem elég egy egyszerű szoba vagy tetőantenna, itt egy műholdas jelátalakító parabola kell, amit szintén a szolgáltatótól fogja megkapni.
A műholdas tévézéshez szükséges eszközök ->
A műholdas televíziózás viszont nem nyújt annyi funkciót, mint például az ún. IPTV, vagy a Kábeles lehetőség. Mindkettőn kábelen keresztül jön az információ a szolgáltatótól kapott dekóderre. Itt már viszonylag több kényelmi lehetőség van, mint például egy kábelen jön az internet, televízió és a telefon is, vagy ami az előfizetők egyik kedvence az , hogy rossz idő esetén nem fog romlani a kép és hangminőség. A Kábeles vagy az IPTV-s lehetőség csak olyan településeken elérhető, ahol a kábelszolgáltatónak van kiépített kábelhálózata, ha ilyen nincs a településén ön nem veheti igénybe a kábeles lehetőségeket.
<- Az IPTV működése.
Ha az ön településén nincs, akkor ön választhat az előbb említett műholdas vagy földfelszíni vétel közül. Aki csak 7 csatonát néz, annak is földfelszínen keresztül jutnak át a jelek az otthonába, ám a 7 csatorna kódolatlan. A 7 csatornán kívül az ön dekódere és antennája többet is fog csak ezek le vannak kódolva. A kódolt csatornákat csak előfizetéssel tudjuk nézni. A MinDig TV Extránál tudunk előfizetni a kódolt csatornákra. Ha ön egy MinDig TV által elfogadott dekóderrel tévézik és van kártyaolvasó a készüléken, akkor az ön set top boxa alkalmas a MinDig TV Extra csatornáinak fogására. Ha ön előfizetett kódolt csatornákra, csak annyit kell tennie, hogy a kapott kártyát beteszi a dekóder kijelölt kártyaolvasójába és esetleg újrahangolni a készüléket.
Ez az eszköz kártyaolvasóval rendelkezik, tehát alkalmas az előfizetői kártya befogadására.
A Digitális korszaknak tehát nagyon sok járulékos előnye van. Ha ön továbbra is csak az ingyenes televíziózásnál marad, de támogatásra szorul, akkor tárcsázza a 06-80-38-39-40-es telefonszámot és ha ön jogosult a támogatásra ingyenesen beszerelik önnek az átálláshoz szükséges eszközöket.
Írta: Szőllősi Dávid